Tankönyvek
|
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ez a kiadvány nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2017 decemberében nyilvánosságra hozott, 2018-as emelt szintű történelem érettségi vizsga szóbeli témaköreinek sematikus kidolgozását adja, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. A történelem érettségi felkészítő kötet szerzői az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Felvételi Előkészítő Bizottságának tagjai.
120 oldal
1950 Ft
|
|
Ez a kötet az érettségire való felkészülést nem általános összefoglalással és nem is előregyártott mintatételekkel kívánja segíteni, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2017 decemberében nyilvánosságra hozott témakörök teljes kidolgozását adja, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. Ez 2017-ben megváltozott: megújult, kibővült. A szóbeli vizsga tételei az itt tárgyalt témakörökből az adott bizottság által választott részek taglalását kérik majd, tehát konkrétan igen sokfélék lehetnek. Így pusztán - a ,,piacon" mára szép számban megjelenő - mintatételek megtanulása sem az eredményesség, sem a valódi tudás szempontjából nem helyettesíti az anyag egészéből való felkészülést. Könyvünk szerzőjének, dr. Siposs Andrásnak több évtizedes oktatási tapasztalata van számos iskolatípusban és oktatási szinten, több sikeres középiskolai tankönyv és feladatgyűjtemény írója. Mesterpedagógus, kutatótanár, tantárgygondozó, szaktanácsadó, vezetőtanár.
168 oldal
1950 Ft
|
|
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ezek a könyvek nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánják nyújtani, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2016 decemberében nyilvánosságra hozott, 2017-es emelt szintű magyar nyelv és irodalom, történelem, illetve matematika érettségi vizsga szóbeli témaköreinek kidolgozását adják, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. A matematika könyv szerzőjének, dr. Siposs Andrásnak több évtizedes oktatási tapasztalata van számos iskolatípusban és oktatási szinten, több sikeres középiskolai tankönyv és feladatgyűjtemény írója.
168 oldal
1490 Ft
|
|
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ezek a könyvek nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánják nyújtani, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2016 decemberében nyilvánosságra hozott, 2017-es emelt szintű magyar nyelv és irodalom, történelem, illetve matematika érettségi vizsga szóbeli témaköreinek kidolgozását adják, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. Az irodalom és a történelem kötetek szerzői az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Felvételi Előkészítő Bizottságának tagjai.
104 oldal
1490 Ft
|
|
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ezek a könyvek nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánják nyújtani, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2016 decemberében nyilvánosságra hozott, 2017-es emelt szintű magyar nyelv és irodalom, történelem, illetve matematika érettségi vizsga szóbeli témaköreinek kidolgozását adják, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. Az irodalom és a történelem kötetek szerzői az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Felvételi Előkészítő Bizottságának tagjai.
120 oldal
1490 Ft
|
|
Az érettségire való felkészülést segítő számos, általános összefoglaló munkával szemben ez a könyv nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2015 decemberében nyilvánosságra hozott, 2016-os emelt szintű történelem érettségi vizsga szóbeli tételeinek kidolgozását adja.
A szerzők az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Felvételi Előkészítő Bizottságának tagjai.
100 oldal
1490 Ft
|
|
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ez a könyv nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2015 decemberében nyilvánosságra hozott, 2016-os emelt szintű matematika érettségi vizsga szóbeli témaköreinek kidolgozását adja, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. Könyvünk szerzőjének, dr. Siposs Andrásnak több évtizedes oktatási tapasztalata van számos iskolatípusban és oktatási szinten, több sikeres középiskolai tankönyv és feladatgyűjtemény írója. Mesterpedagógus, kutatótanár, tantárgygondozó, szaktanácsadó, vezetőtanár.
160 oldal
1490 Ft
|
|
Az érettségire való felkészülést segítő számos, általános összefoglaló munkával szemben ez a könyv nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2015 decemberében nyilvánosságra hozott, 2016-os emelt szintű magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga szóbeli tételeinek kidolgozását adja. A szerzők az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Felvételi Előkészítő Bizottságának tagjai.
112 oldal
1490 Ft
|
|
Az érettségire való felkészülést segítő, számos általános összefoglaló munkával szemben ez a könyv nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által 2013 decemberében nyilvánosságra hozott, 2014-es emelt szintű matematika érettségi vizsga szóbeli témaköreinek kidolgozását adja, a Részletes Érettségi Vizsgakövetelmények alapján. <br> Könyvünk szerzőjének, dr. Siposs Andrásnak több évtizedes oktatási tapasztalata van számos iskolatípusban és oktatási szinten, több sikeres középiskolai tankönyv és feladatgyűjtemény írója. 2010-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíját.
156 oldal
1490 Ft
|
|
Az érettségire való felkészülést segítő számos általános összefoglaló munkával szemben ez a könyv nem az eddig tanultak globális áttekintését kívánja nyújtani, hanem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által 2013 decemberében nyilvánosságra hozott 2014-es emelt szintű történelem érettségi vizsga szóbeli tételeinek kidolgozását adja. A szerzők az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Felvételi Előkészítő Bizottságának tagjai.
100 oldal
1490 Ft
|
|
|
|
Fordította: Németh Anikó
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten...
|
|
Fordította: Németh Anikó
Férfiakról és nőkről írok: honfoglalókról, földművesekről, mítoszteremtőkről, anyákról, tanítókról, világutazókról. Olyan emberekről, akik titkos reményeket táplálnak, akiknek...
|
|